Színdbád búcsúzik!
Egy verőfényes kora nyári délutánon Szindbád kedvenc kávéházában szokásos kadarka fröccsét szorongatta, amikor is az a gondolat vert szöget a fejébe, hogy szeretett alsós nevű kártya elfoglaltságát lecseréli az úgynevezett póker nevű társasjátékra.

Mindezt nem csak abból az elgondolásból tette, hogy a kávéház falára felszerelt plazmatévé folyamatos „ez a szórakozás könnyű pénzkeresetet jelent”-et sugall. Hanem egyszerűen azért, mert senki nem tudott már a köreiben alsóst játszani. Már ultizni is csak ketten tudtak, miután tavasszal elkergetett szakácsa helyére nem találtak senkit. Az úri közönség már csak a holdemet ismeri. Abból is csak a texas-it. Vagy még egyszerűbben, imádott játszani. A szoknyákban való matatás mellett az ingujjban való turkálást helyezte előtérbe, miszerint ott valamilyen ászféleségek után lehet kutakodni.

A jó szándék és a karibi részegítő szél által vezérelve először a legénységét vesztette el, majd nem sokkal később a hajóját is. Pedig Fülig Jimmy nem is járt a közelben és tudvalevőleg Ő, mármint Jimmy makaózott, és azt sem ismeri már ez a közönség. A jó hírét kockáztatva a becsületét tette fel, azonban Fortuna most nem hagyhatta, hogy elvesszen Szindbád, és egy ingujjas ásszal kisegítve némi pénzzel és egy üveg rummal távozott a grand hotelnek éppen nem nevezhető zugkártya intézményből. Szindbád kedvét egyáltalán nem szegte e bárki más számára siralmas helyzet. A rum kifejezetten jól esett neki, és Fortuna is elég csinosnak, adakozónak látszott, és ott is lakott a közelben.

Reggel olyan szépen sütött a nap. Szindbád szabadon és könnyen ébredt. Kicsit fájt a feje, de ezt némi habos ital hamar rendbe tette. Az éjjeli menedék ablaka épp a kikötőre nyílott, és láthatóvá tette amint a hajója kifutni készül. Parancs szavak foszlánya és vijjogó sirályok sikoltozása ébredezni kényszerítette a rejtekhely gazdáját. A mocorgásra Szindbád fejét hátra fordítva tekintete éppen elkapta a kivillanó combok között azt a huncut mosolyt, amit oly bátor költők se mernek megénekelni.

Udvariasan visszamosolygott és gondolatait a reggeli napba szórta újra. Szép az élet. De hogyan tovább? Unta már a sok marconasággal járó teendőket. Unta az áldozatok állandó nyavalygását. Unta az emberei mohóságát. Csak a tengert meg a kikötőket nem unta. De azokat nem is kártyázta el. Megfordult és látta, hogy az unalmas gondolatai a két barna combocskát újra álomba lökték. Távolból csókot lehelt, és elindult az ajtó felé. Nehéz léptei szinte beszakították a padlót. Az ajtó mögött új élet kezdődik. Nevet is változtatnia kell. Felvesz egy jól csengő westernhős nevet. Mondjuk Vad Bill, vagy egyszerűen csak Három Ász. Mert hát a Három Királyok már foglalt. Vagy talán legyen Dámapár?

A hirtelen huzat nem csak a függönyt tépázta meg, de a két comb is összezárult, és a térd felemelkedve elzárta a további kíváncsiskodást. Egy álmos arc helyezkedett a két térdre, majd csodálkozva a napba tekintett. A függöny újra kicsapott az ablakon, és az ajtó zaja még el se jutott az ébredezőhöz, de az átható alkohol és szivar bűzére végre az ajkak elmosolyodtak.